Terhelő érzések feldolgozása

„Néha éppen egy rendkívül súlyos külső helyzet nyújt alkalmat arra, hogy az ember bensőleg túlnőjön saját magán.” Viktor Frankl

Mindegy, hogy milyen érzelmi sérülés éri az embert az életben, mindenkinek a sajátja a legrosszabb, hiszen ha nem így lenne, te nem ezt gondolnád. Már egy rossz uszodai élmény, egy koncerten való részvét és belőle fakadó tinitusz, egy kisebbségi érzés, vagy csak félelem a felelősségtől és még sorolhatnám, hogy mi minden tud nekünk negatív élményt okozni. Minden olyan téma, ami rossz érzést kellt bennünk és úgy érezzük, hogy nincs erre ellenszer. Ezeket a témáinkat gyüjtögetjük a születésünk megkezdésével és mindig adunk hozzá valamit. Ha van ilyen témád és úgy gondolod, hogy ez téged zavar, mert nem enged ebből a zárt világból kiszabadulni és e miatt nem tudsz előre haladni az életben, te pedig szeretnél egyszerűen ezen változtatni, akkor gyere el hozzám. 
 
 Ez egy olyan technika, amit már az indiánok is használtak közvetlenül a gyermekük születése után. Minden negatív és természetesen pozitív eseményt is elraktároz az agyunk, akkor amikor van egy történés, ami nagyon hasonlatos az előzőhöz, autómatikusan köti össze, mint egy láncreakció és így erősödik fel egy érzés, ami rögzül és egyre erősebb és erősebb. Az élet pedig rendszeresen tesztel minket és nyomogatja ezeket a gombokat és azt jelzi, ezzel jó lenne kezdeni valamit. 
 
 Mi is történik akkor, amikor egy könnyed de számunkra zavaró érzést dolgozunk fel? 
 A menete, nagyon egyszerű, felevenítjük a történetet, analizáljuk, megkeressük a hasznát, mert mindennek van haszna, egy negatív történés esetében is és neutralizáljuk az érzést, ami ezt a láncreakciót midig elindítja. Maga a történés az emlékezetünkben megmarad viszont a hozzá kapcsolódó érzés megszünik, így nem lesz már mit hozzá kapcsolni.
 
 Amennyiben van hasonló témád mint pl.:
 - érzelmi sérüléseket okozó élmények 
 - félelmek
 - szorongást okozó történések
 - flusztrácót előidéző esemény
 - egy gesztus
 - mellőzést előidéző érzések
 - tinitusz
 - gyász
 - baleset
 - korlátozott hiedelmek pl: Mindig mindenért harcolnom kell, az emberek becsapnak
 - alacsony önbecsülés
 - lámpaláz
 - konfliktushelyzetek
 - vizsgahelyzet
 - és természetesen még sok más az életünkben újra ismétlődő történésekből fakadó bármi ami visszatér.
 


Árak 2 óra vagy egy kicsit többre: 
ez csak személyesen zajlik

Tanácsadás                                    15.000,- Ft
 2. alaklom                                      12.000,- Ft
 3. alkalom                                      12.000,- Ft
 további 30 perc                               9.000,- Ft

Ha továbbadod mindenki jól jár! Amennyiben tetszett és ismersz valakit, akinek szintén hasznos lehet ez a lehetőség, ajánlj tovább!